Reg irtam. Azota megjartuk Floridat, a Niagara vizesest, Washington DC-t es meg szamtalan nagyszeru helyet. Nemsokara Arizonaba indulunk es lezarom ezt az amerikai idoszakot egy 2 hetes nyaralassal hogy aztan vegre hazamehessek, azok koze akik hianyoznak es akiket nagyon szeretek. Bar mar ott tartanank. Be kell latnom azt is hogy addig nem leszek ceges nagykutya amig nem fogok abban a corporate culture medenceben lubickolni amiben az olyan arcok akikra nagy altalanossagban csak ugy gondolok hogy s.ggfejek. Nem baj, sok mindent tanultam egy ev alatt, es belul sokkal gazdagabb lettem kivul meg egy kicsit.
Neha nehezunkre esik megkoszonni az elettol azt amit kapunk es itt foleg a rossz dolgokra gondolok, mert a jot persze konnyu. Valaki azt mondta nekem az elet mindig azt adja amire szuksegunk van, nem azt amire vagyunk, nem az ami jo lenne. Meg emesztem de talan kezdem kapisgalni.
Sokszor azt hisszuk olyan terhek vannak a vallunkon amiket keptelen vagyunk elviselni pedig csak probakat allunk ki, hogy a vegen meg el lehessen donteni ki mennyit is er. Jo lenne ezt mindig eszben tartani. Sok mindent megkaptam azert amit szerettem volna, sok mindent pedig nem, de ezekrol nagyreszt rajottem hogy nem is akartam igazan.
Hianyozni fog a konnyu elet, teny. De a panaszkodo belegondol hogy mennyi mindene van igazabol? Egy egeszseges gyermeknek, szereto csaladnak, allasnak, etelnek nem tudunk mar orulni? Sokat beszelek az otthoniakkal, otthon terror van, valsag van. Nyomorba kenyszeritenek minket... hallom mindenfelol. Megis ott kell lennem odahuz a szivem. Az oltonyosok rohognek hogy elszalasztom "eletem legjobb leheteoseget". Ha ez az, koszonom nem kerek belole. Van mar eleg gazdag semmittevo (:
A vegen ugyis csak az szamit hogy buszken meseld el a torteneted az unokaidnak.
Puszi mindenkinek, julius 12-en repulok haza.
Wednesday, June 8, 2011
Tuesday, March 1, 2011
Nahat, mar mindenki azt hitte hogy nem frissul tobbet a blog pedig a nagy szamok torvenye, a kabbala es Tom Cruise szerint is ugye nyilvan elerkezik egy olyan kritikus pont amikor mar irni kell. Nehez persze mert igeretemhez hu szeretnek maradni es bepotolni a hianyossagokat, de ki tud visszaemlekezni mi volt 2-3 honappal ezelott, meg mar nem is aktualis bar meg kell hagyni abszolut nem erdektelen. Arra gondoltam hogy a friss posztokkal karoltve kerulnek majd fel visszaemlekezesek is melyekben ifju korom szorakoztato torteneteit meselem el, vagyis 2010 decembertol 2011 marciusig a kimaradt esemenyeket. Irnom kell a studiorol, karacsonyi hazalatogatasomrol, a szilveszterunkrol NewYorkban.
Ez utobbi ota nagyobb kiruccanasunk ami tenyleg pihenes lett volna nem is volt, de mult heten mar nagyon nyugtalan voltam az egesz Amerikai kintlet miatt hiszen fogy az ido es alig lattam meg valamit. Osszeirtuk hogy milyen tudomanyos fantasztikus helyekre fogunk ellatogatni, majd bedobom ide a listat de csak aprankent amikor megvalosulnak, ciki lenne luzerkedni hogy a Hold-ra is terveztuk menni meg a fold ala aztan csak a szomszed varos faiskolajat csodaltuk meg.
Autot vezetni sajnos meg mindig nem tudok, de mar nagyon keszulunk venni egy jarmuvet, es ha az meglesz, hat akkor tenyleg kinyilik egy kicsit a vilag. Lehet kirandulni meg NY-ba tolteni a hetvegeket, es meg sorolhatnam. Nem is elem bele magam, mar tegnap felhivtam a DMV-t akik itt az autokert meg mas szemelygepjarmuvekert felelos szerv (ujabb burokraciai csatarozasokra keszulok) de egyszeruen a megadott szamok nem mukodnek. Mar felkeszultem a gombok nyomogatasara es hogy az ovodas oltasi konyvemen levo kodot is be kell olvasni, meg a nevemet lebetuzni hatvankettedjere, de egyszeuren ennyire dorzsoltek ertitek? Meg van adva 2 hivatalos szam amin senki nem veszi fel a kagylot. 4-5 probalkozasbol egyszer csongott ki, maskor hibat kaptam. A honlapon az van irva hogy legjobb idosav hivni oket szerda (: Maskor nem dolgoznak? Szoval kicsit ugy erzem a nyilt hadviselestol kicsit elterobb hideghaborus helyzetre kell a DMV-vel szemben szamitani, de azert ne izguljatok, itt marpedig autozas lesz!

Tuesday, January 25, 2011
Mindenkepp utazzatok repulovel karacsony tajekan, valamint szaladgaljatok olloval a kezetekben es nyuljatok vizes kezzel konnektorba. A jo hangulatban telt oda es vissza utakrol a legitarsasag elozekeny utaskiseroi mindig gondoskodtak. Peldaul kepzeljuk csak el mekkora mazli hogy amikor kifejezetten azert utazik egy kepzeletbeli szemely egy bizonyos legitarsasaggal hogy a hangszeret felvihesse az utasterbe - hisz ha mar annyi kovet tort hogy megvehesse, nem szivesen valik meg egy draga hangszertol - akkor politikusokat megszegyenito kampanyt indit ellene a legikisasszony mondvan hogy lehet ilyen csunyan athagni a mindenki szamara vilagos szabalyokat. Hiszen az hogy a csurig pakolt poggyaszteret nem lehet lecsukni, az a legaljan fekvo gitar hibaja. De foleg a tulajdonosae aki ezzel a szabotorakcioval hatraltatja a Becsbe jutni vagyo megfaradt utasok tomeget hogy otthon aztan a kandallo mellet nehogy forro kakaot kortyolhasson meg O Tannenbaum. A vegen persze a hos legikisasszonyok megoldottak a problemat, leszijazva a veszelyes hangszert. Mielott felszallt a gep azert bemondattak a pilotaval hogy "CSOMAGPROBLEMAK" miatt kesunk. Nem tudja ilyenkor a kepzeletbeli szemely sirjon-e vagy rohogjon. Egy huszarvagassal megoldva inkabb aludtam egyet. Az utakon oda vissza renegeteg hasonlo izgalmas es erdekes esemeny tortent velem, csupa puhafedeles romantikus ponyvat megszegyenito dolog. Ha meg jut eszembe mindenkeppen irok rola mert persze kedves tortenetek, bar amikor epp tortentek inkabb lettem volna egy fekete lyukban.
Hat igy megy ez az utazas. Kofidschig viszonylag problemamentes volt az ut, ott pedig megerkezve a sracok egybol biztositottak forro szeretetukrol es a hosszu kulon toltott ido ellenere is valtozatlan ferfiszerelmukrol irantam. Ezekrol a meghato pillanatokrol keszult nehany video amibol a nagyerdemunek is csurran cseppen majd nehany figyelemremeltobb jelenet, ahogy azt mar megszokhattatok.
...
A Joisten nem akarja hogy blogoljak. Egy haromszor ekkora poszt elso felet olvashatjatok fent amit ugy latszik hiaba mentettem surun, a blogger.com mashogy ertette. Mint amikor nokkel beszelgetunk es mindig megbantodnak tudjatok, pedig mi mashogy ertjuk. Sajnalom mert hosszu ido utan szantam ra magam megint hogy irjak es szilveszterig sok esemenyt leirtam. De ami kesik nem mulik, most mar nagyjabol helyrerazodtam megint.
Azert is megirom ujra es sokkal jobbra. (:

Subscribe to:
Posts (Atom)